Világmegváltós elmélkedés az utazásról
(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben.)
Ülök a vigasztalhatatlanul szmötyis fővárosban, bámulom az ablakon át a ködöt és a szmogot, és próbálom a kávémat meg a belső szánsájnt blogbejegyzéssé átalakítani, miközben két út közötti pihenőben az utazások dinamikáján gondolkodom. Velem tartotok elmélkedni meg világmegváltani?
Még csak nemrég kezdtem a saját utamat járni, és folyton változik a mód, ahogyan a világot szeretem megismerni. De egy dolog biztos és állandó, egy mondat beégett a tudatomba valamikor jó egy évvel ezelőtt, amikor először hallottam Balázstól egy túrán: minden utazás valójában önmagunk felfedezése.
Persze talán legkevésbé az, amikor szervezett úton veszel részt egy nagy csapat honfitársaddal együtt, mindent megkapsz készen, semmi stressz, csak be kell fogadnod az élményt, lazítani és vigyorogni a boldogságtól. Ez sem rossz, de amikor egyénileg utazol, minden megváltozik. Egy csomó felelősség kerül a nyakadba, csak magadra számíthatsz és megrémíthet az ismeretlen, meg hogy elhagyod a jól megszokott kis meleg otthonodat valami előre nem látható kalandért cserébe.
Na, és éppen ez a legjobb az egészben.
A magamfajta control freak-ek számára, akik imádják (és egyben utálják is) a kezükben tartani a gyeplőt az élet majd’ minden területén, hatalmas kihívás megnyitni magad az ismeretlen előtt, nem tervezni és nem irányítani az eseményeket, úgyis hamar kiderül, hogy ez nem lehetséges. Szilárdan kell hinni benne, hogy ami történik és történni fog, az a lehető legjobb, ami történhet, még akkor is, ha te nem így terveznéd el. Ha hagyod, hogy az élet meglepjen, általában sokkal jobb dolgokat fúj eléd a szél, mint amit te magad meg tudtál volna teremteni magadnak. Ehhez kell az irányítás egyfajta elengedése és hatalmas bizalom az életben, a sorsban, a világegyetemben, az esőistenben meg a forró kávéban, de nagyon megéri, mert feledhetetlen kalandokhoz vezet. És ebből a szempontból pont tökmindegy, hogy ez egy nemzeteken átívelő barátságos mosoly a burmai vonaton vagy egy hirtelen jött levadatúra a madeirai hegyek között. Az utazás kiszámíthatatlan és ez az egyik legjobb dolog benne.
Minél többet utazol és látsz a világból, talán annál nyitottabbá és elfogadóbbá is válsz. Megismersz gyökeresen másfajta embereket, mint akikkel otthon találkozol nap nap után, látsz kultúrákat, amiknek semmi köze a tiédhez, egy rahedli dolgot kell megtanulnod és megértened az eltérő szokásokról és életmódokról, ítélkezés nélkül elfogadni a mást. Itt-ott hibázol, néha kisebbet, néha nagyobbat, tapasztalsz és tanulsz ezekből. Rájössz, hogy minden egyes embernek van egy meséje, mindenkitől van mit tanulni, és ha nagyon figyelsz, több lehetsz általuk.
Más élethelyzetbe kerülsz, kiszakadsz a ‘mókuskerékből’, ami nekünk, szerencséseknek egyáltalán nem mókuskerék, de mégis. Új élmények érnek, új dolgokat próbálsz, új szokásaid lesznek. Sosem leszel már ugyanaz az ember, aki elindult az útra és ez a lehető legjobb, ami történhet. Empatikusabb leszel és figyelmesebb. Mert jártál másnak a cipőjében is, mert átéltél más szerepeket, más életformákat. Szívesebben segítesz és egyre boldogabbá tesz, ha segíteni tudsz. Akármilyen kicsi dologgal, lehet ez egy útbaigazítás, egy stoppos felvétele vagy megosztani az utcsó darab sütidet valakivel. (hahh, egykeként tudnék erről mesélni…)
Ahogy elhagyod a megszokottat, átalakulsz. Talán nem a legelső pillanatban, de hamarosan, ahogy a másfajta élmények elkezdenek az utadba kerülni. Amin a hétköznapokban bosszankodsz, amin mérgelődsz, azon csak vigyorogsz, amikor egyensúlyban vagy magaddal. Márpedig a harmóniára rátalálni sokkal könnyebb egy olyan környezetben, ahol nem kell a csekkek befizetésével bajlódnod, nem lépnek a lábadra hatan a bevásárlás alatt, nem villognak le kétpercenként az autópályán, nem rohansz sehová, nem kell bekameráznod és beriasztóznod az otthonod, nem kell félned folyton valamitől, nem késel le semmiről, nincsenek vállalhatatlan határidőid, és nem csörög az óra minden reggel hatkor.
Ráncok simulnak, vigyor arcra terül, belső béke megtalál, a fontos dolgok előtérbe kerülnek, pozitív emberek vesznek körül és egyszer csak azon kapod magad, hogy minden apróság boldoggá tesz. Mert a sok otthon hagyott szarság helyére befér egy csomó klassz élmény. Leteszed a karórád és nem figyelsz a telefon csörgésére. Az idő múlását a nap állásából számolgatod és sokkal inkább otthon érzed magad a csillagos ég alatt heverészve, mint otthon az ágyadban. Pattogó tűz mellett melegedsz és nem a radiátorra próbálsz csavarodni. Az óceánba bukó naplementét nézed esténként, nem a tévét. Beszélgetsz, nevetsz, minőségi időt töltesz másokkal. A tüdőd hirtelen tele lesz a tiszta levegővel és a sok oxigéntől, az egészséges mozgástól meg a stresszmentes élettől remekül alszol. Jókat eszel és hagysz időt magadnak rá, nem csak gyorsan bekapsz valamit két megbeszélés között. Őrült dolgokat is bevállalsz, amik már nem is tűnnek annyira őrültségnek, mint az otthon biztonságából korábban.
Egyfolytában változol. Az utazás úgy alakít, mint ahogy jó fazekasmester formálja az agyagot a kezei között. És biztos lehetsz benne, hogy a forma egyre szebb és harmonikusabb lesz.
Világot látsz. Tapasztalsz. Alázatot tanulsz. Szeretni tanulsz.
Elfogadsz és tisztelsz. Hinni kezdesz magadban. Élményeket szerzel.
Nevetsz és megnevettetsz.
Boldog vagy.
Hálás vagy.
Indulj holnap.
(A fotók Kréta szigetén készültek, Chania-ban és Rethimno-ban, a karneváli szezonban.)
