Egy hónap ingyen nyaralás
(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben.)
Jó, hát szenzációhajhász a cím. De rákattintottál, nem?
Természetesen ingyen nincs semmi, mindennek a világon megvan az ellenértéke, még ha nem is mindig pénzben mérhető. Szóval a világot én sem fordítom ki a sarkaiból és te sem fogod tudni. De ha nem is a sarokkiforgatás a cél, csak egy isteni élmény gyakorlatilag nulla anyagi ráfordításból összehozva, akkor szívesen megosztom, én hogyan csináltam, hátha tudok vele pár ötletet adni.
Nézzük szisztematikusan, milyen nagyobb költségekkel jár egy utazás általában: (1) valahogy oda kell jutnod, ahová vágysz (meg vissza, bár ez a része kevésbé szívderítő), (2) találnod kell egy helyet, ahol álomra hajtod a fejed, (3) naná, hogy meg kell kóstolnod a helyi konyhaművészet remekeit, …meg a folyékonyabb típusú helyi specialitásokat, valamint (4) ha már ott vagy, nem csak a szálláson ücsörögnél.
Állatorvosi lóként most egy egy hónapos madeirai kiruccanást fogunk használni, mint a legfrissebb élményemet.
Repülőjegy. Ma már egy csomóféleképp lehet trükközni a repjegyekkel, sokszor nevetségesen olcsón lehet utazni. Nyilván ehhez kell egyfajta flexibilitás, de ha rugalmas vagy, sokat lehet spórolni. Az éppen aktuálisan akciós repjegyeket megcsípve a gombhoz-kabátot elv mentén lehet az olcsó jegyhez igazítani az úticélt, és ma már többen is foglalkoznak azzal, hogy ezeket össze is gyűjtik neked, akár szállásajánlattal együtt, így csak annyi a dolgod, hogy párat kattintasz (az én kedvencem az Utazómajom). Ha magad intéznéd, a rome2rio földi-vízi-légi közlekedés tekintetében is a legjobb barátom, és listázza a fapadosokat is, a nézelődéssel viszont csak óvatosan, mert adott légitársasággal adott útvonalon minden újabb kereséssel magasabb lehet az ár.
A legkedvesebb és leghasznosabb spórolási módszerem repjegyár tekintetében az, hogy kizárólag kis méretű kézipoggyásszal utazom, feladott csomag nélkül. Nem, nem lehetetlen egy hónapra egy 28 literes városi hátizsákkal elindulni. Gondolj vissza, legutóbb, mikor felpakoltál egy bőröndnyi ruhát, mennyit hoztál belőle vissza úgy, hogy egyszer sem vetted fel. A titok egy jól átgondolt pakolólista, az igényeid alacsonyan tartása és egy vákumzsák. Arról nem is beszélve, mekkora könnyebbség, hogy bármerre mész, egyetlen kicsi hátizsákot kell magaddal vinned és nem valami giga gurulós bőröndöt rángatnod, három kézitáskával meg pár szál ősz hajszállal súlyosbítva.
Szállás. Az utazásnak általában ez az egyik legnagyobb kiadása. Persze, a rugalmasság-elmélet itt is érvényes, vagyis ha vidáman elvagy egy szúnyoghálóval takarózva a tengerparti homokban, akkor neked a legjobb, mert a szálláskérdés nem fog sok fejfájást okozni. Ha ennél azért kényelmesebb megoldásokban gondolkodsz, zseniális lehetőség az önkéntes munka vagy a házszittelés, főleg hosszabb távú utazás esetén. Nekem előbbivel van tapasztalatom (amiről bővebben itt írtam), napi öt óra nem túlságosan megerőltető munka, heti két szabadnap és mindezért cserébe egy petákot sem kell költened szállásra és kajára. Meg ott a remek érzés, hogy segíthettél valami isteni dolgot előremozdítani. Win-win. Önkéntesnek állni általában nem igényel sok erőfeszítést, többféle oldal is foglalkozik azzal, hogy összeköti a vendéglátókat és az önkénteskedni vágyókat, általában egy csekély éves díjért cserébe (én a workaway-t használom). A hagyományos utazásokkal szemben megvan továbbá az az előnye, hogy szépen, lassan, rohanás nélkül fedezhetsz fel egy ismeretlen vidéket és – legalábbis egy időre – elmerülhetsz a helyi közösséghez tartozás mámorító tengerében.
Kaja. Ha jófej vendéglátót fogsz ki, aki amúgy is főz a családjára, simán számol plusz egy éhes szájjal, így önkéntesként erre sem kell igazán költened. Így egészségesen és változatosan tudsz étkezni, ráadásul végigkóstolhatod a helyi specialitásokat a lehető legautentikusabb forrásból. Legfeljebb a mosogatást kell bevállalnod érte, de mutass bárkit, aki nem suvickolna kicsit egy önmagát kellető espatada-ért.
Közlekedés. A kényelem hiányával mindig egyenes arányban jönnek a kalandok. Alacsony költségvetésű utazáson vagy, hát nem bérelsz autót, amúgy is egy bolhafülnyi kis szigeten vagy az Atlanti-óceán közepén. A buszjáratok esetlegesek, de legalább egy örökkévalóságig tart egy út, meg amúgy se akarsz buszra költeni, úgyhogy marad a stoppolás. Oké, talán burokban nőttem fel, de általában nem stoppal közlekedem és anyukám se sokat kérlelt zsenge ifjúkoromban, hogy üljek be idegenek kocsijába, úgyhogy eddig ez kimaradt. Madeirán viszont annyira kézenfekvő volt, hogy csak így közlekedtünk, és mindig izgalommal vártam, épp kit sodor utunkba az óceáni szél (legemlékezetesebb egy rendőrautó stoppolása volt). Egy sor remek találkozás és isteni beszélgetés, viccesebb esetben kézzel-lábbal kommunikálás édesítette ezeket az utakat, amiknek a legnagyobb vonzereje a kiszámíthatatlanság volt.
Kalandok. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy számomra nem a turistalátványosságok pipálása fontos egy utazásban, meg amúgy se láthatsz mindent, úgyhogy felesleges is végigrohanni egy úticélon. Szépen, lassan, fokról-fokra szeretem felfedezni a vidéket, amerre épp járok, inkább az embereken és az élményeken, mint a látnivalókon keresztül. Nem mondom, hogy ez az út vezet a nirvánába, de nekem nagyon bejött. Ráadásul ezekért a típusú élményekért általában nem kell fizetni, ami csak növeli a vonzerejüket. Nem a véletlen műve, hogy ebben a blogban nem „10 kihagyhatatlan látnivaló, amit mindenképp nézz meg Madeirán” típusú írásokat találsz, ezekből van már amúgy is elég. Én abban hiszek, hogy az élmények sokkal inkább jönnek egy óceánparti piknikből, egy hosszú és fárasztó hegyi túrából, egy helyiekkel közös vacsiból, egy-két hajnalig tartó beszélgetésből, meg esetemben a lélegzetelállító tájakon való siklóernyőzésből, mint a templombelsők és múzeumok látogatásából. Persze kinek-kinek, de abban mindenképp nagyobb összegben mernék fogadni, hogy nem a legdrágábban mért élmények a legjobbak.
Hol is tartunk akkor? Vettünk egy repjegyet oda-vissza, önkénteskedtünk, így nem költöttünk szállásra semmit, kajára is épp csak minimálisan, stoppoltunk autóbérlés helyett és nem a turistacsapdákban találtuk meg az élményeinket. De így is van egy minimális költésünk, akkor hogy is van ez ingyen?
És itt jön a végső trükk, a személyes kedvencem, mert ráadásul összecseng a minimalista életfelfogással, ami mostanában szintén nagyon bejön nekem.
Minden háztartásban fellelhető egy csomó olyan dolog, amiről hosszabb-rövidebb gondolkodás után belátható, hogy nincs rá szükség. Gondolj csak a padláson heverő cuccokra, amiket évek óta nem vettél elő, a szekrény sötét zugában porosodó ruháidra, amik nem voltak rajtad emberemlékezet óta, de őrzöd, mert még hátha felveszed valamikor (de nem). Az apróságok, az emlékek, porfogók, amiket őrzöl, mert bár hasznuk nincs, egyszer-még-jók-lehetnek-valamire, a sosem hordott ékszereid, az elavult technikai kütyüid, a megunt sportfelszereléseid, a szükségtelenül sok konyhai motyód, a táskáid, ésatöbbi ésatöbbi, bármi, ami neked már nem jelent értéket, feleslegessé vált, de más számára hasznos kincs lehet. Na, ezeket fogod, összegyűjtöd, rendszerezed, lefotózod, meghirdeted, eladod. Nagyon fontos, hogy egy helyre gyűjtöd az értük bezsebelt pénzt, mondjuk az utazási alapodba. Egy kis türelemmel és némi ráfordított idővel hamar összehozhatod a repjegyre és a kajára költött minimális összeget, közben megszabadultál felesleges dolgaidtól és egyúttal örömet szereztél valaki másnak. Újabb win-win.
És – az önkéntes munka mellett – tulajdonképpen ezzel a húzással érjük el, hogy egy hosszútávú, élményekkel teli utazás gyakorlatilag ingyenes lehessen. Mindössze a komfortzónádból kilépés, egy kis rugalmasság és egy kis szervezés kell hozzá.
Pénz nem.
