Sóvárgás a valódira
(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben.)
Esőtánc
Van valami mágikusnak nem mondható kapcsolatom az esővel… Múlt évben töltöttem egy hónapot Madeirán, esett, mintha dézsából öntötték volna. Aztán két hónapot voltam az Azori-szigeteken, ami ugye azért olyan zöld, mert… Ennyi esőt még életemben nem láttam… Nyáron felmentem északra, Norvégiába, ahol egyszer négy napon keresztül kuksoltam a sátramban, mert nem akart elállni az eső.
Jó, gondoltam magamban, most aztán kiba…brálok az esővel, délre megyek, irány a Kanári-szigetek, ott mindig süt a nap. Hallelúja.
Már lelőttem a poént, ugye?! A megérkezésem másnapján eredt el az eső, és most is épp lóg a lába. Pedig istenbizony nem járok vég nélküli esőtáncot. De ahogy most jobban belegondolok, ezt az esővonzó képességemet sokrétűen ki lehetne használni, súlyos üzleti potenciál van benne. Már vizualizáltam is egy helyes kis logót egy emberkével, akinek a feje felett mindig készenlétben áll egy kedves, vigyori, jókorára hízott zivatarfelhő. Bájos lenne.
Kanári- és Zöldfoki-szigetek
Miért épp Tenerife?! – kérdezhetitek többen felvont szemöldökkel. Hogy kerül a nomád Meli a puccos turistaparadicsom kellős közepére, amiről legtöbben annyit tudnak, hogy angol nyuggerek jönnek ide a depresszív tél elől menekülve, koktélt szürcsölgetni és egy hét alatt pecsenyévé sülni.
Nos, én is cirka ennyit tudtam róla, emiatt mindig el is csúszott a radarom alatt, mint A Hely, Ahová Nem Vágyom. Aztán egy blogger csajszi felhívta rá a figyelmem, mondván, ő is csak legyintett rá mindig, aztán meglepődött, hogy tetszett neki. Ráadásul most már piszok könnyen és relatíve olcsón elérhető célpont Magyarországról, Lanzarote-ra 10-15 ezer forintos jegyeket vág utánad a fapados társaság, de Tenerife-hez vagy Gran Canaria-hoz sem kell sokkal mélyebbre nyúlni a zsebbe.
Amiért én végül beadtam a derekam, az egy szigettúra gondolata volt. Az jutott eszembe, hogy összekötöm a “jaj-de-turistás-Kanári”-t a “hol-is-van-ez-a-Zöldfoki-szigetek”-kel és egyiknek igyekszem bemutatni azt az arcát, amiről talán kevesebbet hallani, másikról meg úgyse tudunk semmit, úgyhogy tiszta lappal lehet indulni.
Első benyomások
Hiába utazom már egy ideje, hiába indultam el megannyi alkalommal, még mindig sok hibát elkövetek. Most épp azt, hogy a jelenlegi utazást egy korábbihoz hasonlítom, ami persze teljesen értelmetlen.
Megérkeztem Tenerifére, és arcomba ordított éppen az, amiről oly sokat hallani. A kopárság, a rengeteg turista, a zsúfolt óceánpart. A negédesen bárokba invitáló műmosolyok, az egymástól fél centire álló napágyak, az egyen-apartmanok balkonjáról járókelőket figyelő guminők. A pálmafák, a gondosan rendben tartott minigolf pályák, az ötcsillagos hotelek, ahová be sem engednek, ha farmerban vagy.
A töményen műanyag világtól sikítva kerestem egy félig kiszáradt pálmát Los Cristianos óceánpartján és leültem a vulkanikus porba. Felemelő volt.
Csak bámultam a hullámokat és gondolkodtam, mi a búbánatos öreg ördögöt keresek én itt. Elkezdtem összehasonlítani az élményt a legutóbbival, a norvég sátrazásommal. Hiba volt, de nem tudtam ellenállni neki. Az ilyen összehasonlításokból pedig sosem sül ki semmi jó. Most sem.
Aztán megráztam magam, vettem egy mély levegőt, és elhatároztam, hogy ez nem térít le az eredeti röppályámról, kell itt lennie másnak is, ami természetes és igaz. Remélem, lesz alkalmam ezt bemutatni, a nyuggerturizmusról valahogy nem volt kedvem fényképeket készíteni, ezért ilyen fájóan üres ez a bejegyzés képileg.
Rövid szünet
Most egy kis szünet várható, a következő három hétben nem lesz nálam a laptopom, így a blog írása picit szünetel majd, de november elején reményeim szerint újra jelentkezem, akkor már a Zöldfoki Köztársaságban szerzett élményekkel gazdagabban.
Addig is isteni napokat nektek, úgy hallottam, csodás ősz van Magyarországon, vigyorogjatok sokat!!!
