Kedvenc nem-turistás helyeim Madeirán
(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben.)
A Mind the Map sosem volt az a blog, amelyik majd jól megmondja neked, mi az a 10 dolog, amit csinálni kell egy adott helyen. Mélyen hiszek benne, hogy felfedezni mindenkinek magának kell, illetve egyáltalán nem kell, viszont nagyon jó! Ezért aztán mindig inkább személyes történeteken keresztül igyekszem bemutatni egy helyet, átadni egy kicsit a hangulatából, legalábbis abból a szubjektív szemszögből, ahogy én láttam.
Ez a bejegyzés ebből a szempontból kicsit kakukktojás lesz: megpróbálkoztam a lehetetlennel és összegyűjtöttem egy takaros csokorba azokat a dolgokat és helyeket, amiket imádtam és/vagy izgalmasnak találtam a Madeira szigetén töltött 3 hónap alatt, de amik talán nem lelhetőek fel az útikönyvek első oldalain, mint klasszikus turistacélpont.
Lehet bátran kiegészíteni kommentben személyes tapasztalat, hallomás vagy akár városi legendák alapján!
Vízesés mint kocsimosó
Ponta do Solból a régi úton elindulva Calheta irányába két beomlófélben lévő alagút után egy olyan vízeséshez érsz, ami egyenesen az útra esik. (Ne hátrálj meg, a régi út mindkét végén ki van téve egy-egy zsákutca tábla, vagy behajtani tilos, de bátran végig lehet hajtani rajta, csak senki nem mer.)
A Cascata dos anjos (Angyalok vízesése) egyfelől szemet gyönyörködtető, másfelől végtelenül hasznos, mert a szigeten kevés az autómosó. Ide viszont csak beállsz és miközben szélesen vigyorogsz a vízfüggöny mögött, a természet elintézi helyetted a munkát. Persze ezzel is csak óvatosan… Rui, helyi barátom egyszer kissé sokáig időzött a mosóban, aminek eredményeképp később a lábtér lábmosóvá változott és vödörszámra mertük ki belőle a vizet, mert a kocsija valamelyik szellőzőnél megadta magát az árnak.
(ez kivételesen nem saját fotó, csak szemléltetésképp tettem be, nekem ez valahogy annyira megszokott hely volt, mintha itthon a sarki közértet fotóznám le. A felvételt Allie Caulfield készítette.)
Nyugiterápia Ribeira de Janela-ban
Na, ez is egy olyan hely, amiről nehéz átadni, hogy miért jó ott lenni, mert ott kell lenni, hogy értsd. Nincs ott semmi, csak egy kavicsos part meg egy darab szikla az óceánban. Mégis valami egészen különlegesen nyugtató hatása van, csak üldögélni ott a köveken és bámulni a vizet. Nekem ez lett a chill-out helyem Madeirán: egy könyv vagy valami jó zene a fülben és tökéletes feltöltődés. Északi part, úgyhogy ne számíts mindenképp napsütésre!
(Linda mutatta meg ezt a klassz helyet.)
A legjobb lapas
Emanuel, helyi ismerősöm azt mondta a lapas-ra egyszer, hogy nincs oda érte, mert szerinte az csupán az osztriga olcsóbb verziója. Nekem meg a kedvencem lett a madeirai tengeri herkentyűk közül. Ránézésre kagyló, valójában mégis egyfajta tengeri csiga, amelyet kis fűszeres-fokhagymás vajban sütnek meg. További előnye, hogy a mellé tálalt citromot a lapasra facsarva kiválóan össze lehet fröcskölni a teljes asztaltársaságot. Bármikor bárhol tudtam enni belőle és missziómmá vált a legjobb lapas felkutatása a szigeten. Rémes próbatétel volt mindenfelé tesztelni ezt a kaját, de végül megtaláltam a nekem leginkább ízlőt Prazeres falucskájában, Francisco éttermében, eldugva a hegyek között. De érdemes Caniçal-ba is ellátogatni egy herkentyűvacsira, a parton négy-öt kiváló étterem is várja az éheseket.
Lemenő nap fényei, babzsákfotel és koktél
Na, ez egy fenszi program, olyasmi, ami amúgy nekem stílusidegen. Mégis… működik valamitől, de piszkosul. Jeff, egyik helyi barátom mutatta meg a helyet, azonnal szerelem lett. Keressétek Funchal-ban a The Vine hotel tetőteraszát, bejárat a bevásárlóközpontból, lifttel fel a tetejéig. Aztán zutty egy babzsákba, valami bódító a kézbe és lehet elmerülni a kilátásban meg számolni a felhőállatokat az égen. Annyira jófejek, hogy akkor se dobnak ki, ha csak hesszelsz ott, én többször felmentem csak ücsörögni egy fél órára, míg vártam egy távolsági buszra.
A legkülöncebb bár fura babákkal és fura italokkal
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Madeirán az egy főre jutó bárok száma világviszonylatban is kimagasló. Bármerre mész, teljesen biztos, hogy találsz magadnak egy megfelelő helyet baráti iszogatáshoz. Nelson bárja Fontainhas-ban viszont még ebből a sokszínű bárkínálatból is kitűnik. Világvége falu, buszmegálló, elsőre semmi különös. Aztán belépsz és megérted. Látod az arcokat és megérted. Átmész a “szupermarket”-be és megérted. Iszol egy pé de cabra-t és megérted. Olyannyira különc a hely, hogy képtelen vagy nem visszajárni oda. Ja, állítólag a megálló sem véletlenül van ott. A buszsofőr ki szokott szállni és felhajt egy gyors ponchát, mielőtt tovább indul.
Garajau óceánpartja
Közel Funchal városához, mégis megnyugtatóan elszigetelődve tőle, Garajau egy csodás bícs, ahol a szikla látványosan szakad az óceánba és nyaktörő szerpentinen kell levezetni érte, hevesen imádkozva, hogy épp senki ne jöjjön szembe. De úgyis jön.
Érdemes körbejárni a böhöm nagy sziklát, ha épp nincs dagály, meg maradni naplementéig, varázslatosak a fények! A strand egyetlen bárja viszont felejtős, drága és nem minden friss, úgyhogy érdemes inkább piknikkosárral készülni.
Kísértetváros, ahol még kísérteni sem érdemes
A sziget keleti nyúlványa, a Szent Lőrinc félsziget (klassz sétaút, varázslatos kilátás!) felé tartva megakad a szem egy takarosnak tűnő városkán, amihez közelebb érve kiderül, hogy se nem takaros,de valójában még csak nem is városka. A neve Quinta do Lorde, valójában egy hotelkomplexum, saját parkolóházzal, sétánnyal, kápolnával, kikötővel, stranddal, szabadtéri medencével. Őszintén, nem lepődnék meg, ha tengeralattjáró-bázis is lenne ott. Csak ember nincs. De még a kísértetek is bemondták az unalmast és elmentek máshová ijesztgetni, mert ez a patent kis mesterséges falu kong az ürességtől, így nálam elnyerte a sziget legszürreálisabb helye kétes értékű címet.
Hentesétterem
Porto da Cruz-ban az út mellett van egy annyira jellegtelennek kinéző hely, hogy még úgy is alig találtuk meg, hol van, hogy tudtuk, mit keresünk. Valójában van ott egy hentes, akinek nem túl széles a kínálata: van marhahusi meg marhahusi. Viszont rámutathatsz arra a husira, amivel közelebbi ismeretséget kötnél, és azt jól felkockázzák, kicsit befokhagymázzák, megszórják kis sóval és borrsal, majd nyársra húzzák és parázson megsütik. Aztán felakasztják egy bizarr, mennyezetről lógó kampóra és közlik, hogy ez az espetada, a madeirai “muszáj megkóstolni” kaja. Csöpög a húslé mindenfelé, jobb horrorfilmbe elmenne a jelenet, a hús viszont puha és ízletes, ez pedig tőlem, aki szökőévben egyszer enged a tányérjára valami húsfélét, igazi dicséret. Mondjuk ez kivétel. Ez nem került a tányérra, ez a plafonról lógott. Ja, a kaja mellé alanyi jogon jár némi kétes eredetű helyi bor és kétségtelenül eredetű helyi harmonikaszó.
Napkelte a Pico do Arieiro-n
Hegyrajongóknak szinte kötelező programpont a szigeten a Pico do Arieiro-t a Pico Ruivo-val összekötő csodás túraút. Lélegzetelállító panorámát és nyári napokon pokoli tömeget kínál. Hajnalban viszont a kutya nincs ott, szóval ha hajlandó vagy nevetségesen korán kelni és sötétben felkocsikázni a csúcsra a háztetőnél meredekebb utakon, elképesztő fényjátékban lehet részed. (Erről itt írtam bővebben.) Valami olyan leírhatatlan természeti csodában, amit mindössze nagyjából két terepfutóval és három másik elvetemült napfelkelte-csodálóval kell megosztanod. Ennyien meg elfértek azért még ott.
(Ez a kép sem szelfi, Karine Gonçalves készítette.)
Jöjjön még némi tökéletesen haszontalan, de hosszabb idő alatt felhalmozott, tehát mindenképp megosztásra érdemes tudás:
a) a szigeten egyszerűbb hasist és füvet szerezni, mint egy rendes kávét
b) a legjobb a szabad ég alatt aludni, hallgatni az óceán morajlását és rájönni, hogy mindössze két csillagképet ismersz fel atombiztosan. Csak közben jó eséllyel befagy a segged
c) attól, hogy az északi parton jegesmedvék keringőznek a pingvinekkel a hóesésben, simán lehet, hogy délen tökéletes strandidő van
d) a Madeira bor legalább olyan fura, mint amennyire híres, de mégis mindenki hazaviszi szuvenírként, hadd szenvedjen a rokonság is
e) nincs jobb parfüm a citromfa virágjának illatánál, amit esténként épp a teraszodra sodor a szél
f) az ártalmatlan narancslének kinéző cucc a kis gömbölyű poharakban az csak részben narancslé és a legkevésbé sem ártalmatlan (ez a “poncha” nevű ital, sokat lehetne regélni róla, de itt és most csak annyit, hogy meggyőződésem, ezt azért találták fel a helyiek, hogy friss narancs- és citromlével, valamint némi mézzel valahogy feldobják az egyébként ihatatlan helyi rumot.)
g) Madalena do Mar óceánparti kis falujában a legjobb söröskupakokkal amőbát játszani. Minél többet iszol, annál esélyesebb, hogy veszítesz, viszont legalább annál kevésbé érdekel a győzelem
h) Porto Moniz-ba mindenki ellátogat, aki a szigeten jár és kicsit is érdeklik a természetes, tengervízzel teli lávamedencék. A szomszédos Seixal-ba, ahol ugyanaz van, csak még szebb, meg a kutya nem megy el, mert senki nem tud róla
i) pár száz lépcsőt meg kell mászni oda-vissza Calhau da Lapa strandjáért, ami már félúton rossz ötletnek tűnik, de épp azért érdemes kitartani, mert sokan nem teszik, így általában senki nincs ott. A többit a képzeletetekre bízom
j) az egyik helyi mondás remekül summázza a sziget időjárási anomáliáját, egyben a helyiek boldogságának különböző forrásait: délen sokat süt a nap, északon meg… hát, erős a poncha
k) sokszor a bárokban kapsz valami rágcsát az itókád mellé, ez legtöbbször földimogyi, néha egy kis adag tremosos, vagyis helyi sárga babszerű képződmény (ne edd meg a héját, mer’ nagyon kiröhögnek érte), fenszi helyeken milho frito (sült kukorica) vagy pár szem chips, a legkevésbé fenszi helyeken pedig… nos… valami, amiről csak azután derül ki, hogy tehénnyelv volt, miután megetted.
Madeira tökéletes hely egy aktív pihenéssel összekötött, élménydús hedonista nyaraláshoz. Káprázatos a természet, keresztül-kasul szelik a levada-túra útvonalak, cukik a kis falvak, decemberben is lehet fürödni az óceánban, tiszta a levegő, rengeteg trópusi gyümölcs terem meg és mindig friss a hal. Szóval menjetek! 🙂
