Napfelkelte a Pico do Arieiro-n, avagy az ördög túl sok piri-pirit használ
(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben.)
Kissé rendhagyó blogbejegyzés ez. Nincs sztori. Csak képek vannak. Így is jó lesz?
Madeira harmadik legmagasabb csúcsát Pico do Arieiro-nak hívják, 1818m magas (néhol 1850-et olvastam, a csúcsnál lévő táblán 1810 van és bevallom, én nem mértem le, szóval hát valamelyik a három közül). De lényegtelenek is a számok, mert ez a hely varázslatos. Pazar túraútvonalak indulnak innen a szomszédos csúcsra, a Pico Ruivo-ra, ha a szigeten jársz és egy kicsit is szereted pirinyónak érezni magad hatalmas hegyek között, mindenképp ajánlom.
Párszor volt már szerencsém megjárni ezt a túrát, úgyhogy ezúttal valami mást vágytam. Elképzeltem, ahogy a nap felbukkan a csúcsot övező felhők felett és tudtam, hogy mindenképpen meg akarom nézni egyszer. A szülinapom meg pont kellemes ürügyet kínált hozzá.
A többit itt látjátok. Megtettem minden tőlem telhetőt, de érzem, hogy a képek nem adják vissza az élmény töredékét sem. Ott lenni, feloldódni a pillanatban, átélni a szépet, része lenni az egésznek, békét kötni mindennel és egyszerűen csak érezni és élvezni, hogy élsz – ezt semmilyen fotó nem képes megadni. Ezért el kell jönni, itt kell lenni, meg kell élni a varázst.
(Apa, kezdődik…!)
(Pico do Arieiro, 1810m)
(nehéz eldönteni, melyik irányba nézz. szemben épp készülődik felkelni a nap, a hátad mögött meg ez van. a két kis pötty két terepfutó ott középen.)
(botrányos színek)
(és az első sugarak aranyló fénybe vonják a csúcsot)
(a felhők játéka elképesztő. mintha az ördög valami különösen csípőset főzne a pokolban.)
