Nőként a vadonban – A Lofoten-sztori vol.2.

Ez a második rész. Az elsőt itt találod.

(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben. Ezért az isteni The XX számért ezúttal Takács Írisznek jár a pirospont és a hálásköszi. Az úticél, ahová szerintem egyszer el kellene mennetek a zuraddal: Bali)

– Meli, láttál már sátrat közelről? Menni fog az összeszerelése? – kérdezi Zoli a Margitszigeten, és Gergővel karöltve gyanakvón méregetnek.
– Most komolyan azt hiszitek, hogy képtelen vagyok egy sátrat normálisan összerakni?! – nézek a két tapasztalt túrázóra rosszul eljátszott sértettséggel.
– Oké. Akkor tessék, itt van. Lássuk.
Némi matatás, óvatosan tanácstalan fejvakargatás után belátom, hogy egyedül nem megy, és mielőtt végképp megsemmisülnék, megszánnak és megmutatják, hogyan kell. És esküdni mernék, hogy közben mindketten diadalittasan vigyorognak a szakálluk alatt.
Jó, persze, láttam már sátrat korábban. Csak akkor mindig volt egy magabiztos pasas mellettem, egy bástya, egy biztonsági háló, akire rábízhattam a technikai részt, míg én körömlakkoztam meg rúzsoztam (nem.). Ez a lofoteni kaland részben azért vonzott ennyire, mert meg akartam mutatni magamnak, hogy pokolba a konvenciókkal, egyedül is megy. Jó érzés volt.
Úgy terveztem, hogy elmegyek a sarkkörön túlra, viszek egy sátrat, hálózsákot, túrázok, stoppolok és megyek, amerre a szél fúj. Nem mintha valaha csináltam volna bármi hasonlót is. De van egy mantrám, amit ilyen esetekben ismételgetni szoktam, és most is ezt hívtam segítségül: “Meg akarom csinálni. Meg tudom csinálni. Meg fogom csinálni.” Ez a három mondat elég sok szarból kihúzott már az utóbbi években.

Sátorral a norvég semmiben

Egy csomó mindent tanultam. Elképesztően sokat. Magamról leginkább, de erről majd egy másik bejegyzésben. Az öt hét végére magabiztosan tudtam éjszakai táborhelyet választani, olyat, ahol nem túl sziklás és nem túl süppedős vagy mocsaras a talaj, nem lejt, nem deréktörően köves, van víz a környéken inni és tisztálkodni, nem zavarok senkit és lehetőleg lélegzetelállító a kilátás.
De eddig hosszú út vezetett.
Az első norvég estémen ugyanis egy elég szexi félszigetet néztem ki magamnak éjszakai szálláshelyként, és ezzel eddig nem is lett volna baj. A sátor egy dombocska tetején, mellettem az óceán morajlik, isteni a kilátás. Magammal végtelenül megelégedve üldögélek, úgy este 11 lehet, amikor arra sétál egy norvég nő, Ingrid a lányával és egy gyors mosolyváltás után beszélgetni kezdünk. Idézem: “Nagyon szép helyet találtál magadnak éjszakára! De ugye tudod, hogy reggelre ez itt egy sziget lesz?” “Upsz.”
Így aztán viszonylag hamar megtanultam, hogy az apály-dagály közötti különbség a tengerszintben Lofotenen 2,8m. Simán szigetet csinál egy félszigetből hat órán belül.

(Ez volt a félsziget-szigetem, első éjszakai szálláshelyem.)

Norvégia amúgy valóságos vadkemping-paradicsom, az “Allemannsretten” szerint mindenkinek joga van a szabad kempingezéshez, bárhol az országban (előzetes engedéllyel még másnak a birtokán is), amennyiben nem zavar senkit, vagyis nem megy közelebb lakóépületekhez 150 méternél. Ez pedig kifejezetten szerencsés körülmény, tekintve, hogy arrafelé botrányosan drága minden. A szálláshelyekkel az élen. Egy teljesen egyszerű faház (rorbu), nulla luxus, két ággyal úgy 50 ezer forint éjszakánként. A szállodai szobaárakat már megkérdezni sem mertem…
Van egyébként a sátrazásnak egy további, női szemmel különösen vonzó velejárója: elég úgy kéthetente egyszer takarítani, és akkor sem vesz több időt igénybe három és fél percnél.
Ja, és ágyban aludni öt hét sátrazás után annyira fura, hogy az éjszaka közepén kis híján felkeltem és kimentem felverni a sátrat valahol a susnyában…

Félelmek

Sokat írtam már itt a blogban különböző félelmekről, főleg az elindulás előtti parákról, de az utazás alattiakról is. A Lofotent viszont részben azért választottam úticélként, mert elképesztően biztonságosnak tűnt, és egyedül utazó nőként ez most kiemelt szempont volt.
És valóban: az öt hét alatt egyetlenegy pillanatra sem éreztem bizonytalanságot vagy félelmet, sosem volt rossz érzésem. Soha.
Oké, jó, egyszer. Amikor a sátrat kinyitva a hálózsák tetején egy nagy fekete pókot láttam ülni (fogalmazzunk úgy, nem vagyok közeli barátságban a pókokkal). Na, akkor végigfutott a jeges veríték a hátamon – ez pedig 10 fokban igen figyelemreméltó teljesítmény -, megpróbáltam kificcenteni a hajlékomból szegényt egy térképre kanalazva, de leugrott és természetesen eltűnt a sátor belsejében. Klasszikus. Hitchcock kopogtatott a forgatókönyvért.
Aztán ilyenkor nincs mit tenni, megvonod a vállad, közlöd a pókkal, hogy a szállásért cserébe egyetlen feltételed van: ha ő nem esz meg téged, te sem fogod őt. És welcome home.

Egy dolog még: a sarkkörön túl júliusban nem megy le a nap (erről még írok később). És akármilyen butaságnak is hangzik, a csajok többnyire a sötétségtől félnek. Vagyis, azt hiszem, valójában legtöbbször a saját fantáziánk képeitől félünk, amit kivetítünk a sötétségre. Ha viszont nincs sötét, eltűnnek a bokorból a képzeletbeli árnyalakok, rosszarcú szatírok meg késes gyilkosok.

Stoppolás
Nem vagyok gyakorlott stoppos, nekem kimaradt az egyetem-alatt-mindenhová-stoppal-közlekedünk korszak, életemben először tavaly stoppoltam Madeira szigetén. De olyan vonzónak tűnt ilyen módon bejárni Lofotent, és még inkább olyan költséghatékonynak, hogy úgy döntöttem, kizárólag gyalog és stoppal fogok közlekedni. Korábban Portugáliában volt egy nem annyira klassz tapasztalatom, semmi bajom nem esett, de azért picit megszeppentem, így mielőtt először kitettem a kezem Norvégiában, azért elmantráztam magamban, hogy biztosan minden rendben lesz.
És valóban, a norvégok csodálatosak, plusz sok turista is felvett, elképesztően jókat beszélgettem elképesztően különböző karakterű emberekkel, akik elképesztően sokféle történetet meséltek. Erről is írok még bővebben, az emberekről szóló részben majd.

Felszerelés

Előrebocsájtom, hogy a Mind the Map semmilyen gyártó felé nem köteleződött el, tehát az itt leírtak a független és elfogulatlan véleményem, saját tapasztalatom, nem reklám. Kizárólag azért írok konkrét márkákat és típusokat, mert nekem nagyon jól jött volna egy ilyesmi összefoglalás az út előtt.

Hátizsák
Az egyik legfontosabb, a csigaház, amit cipelsz heteken át. Muszáj, hogy kényelmes legyen, hogy praktikusan pakolható legyen, hogy könnyű legyen és hogy szép legyen a színe. Na jó, utóbbi nem létkérdés.
Én egy Deuter Act Trail Pro 38 literes zsákot vittem magammal, a nőiesített változatot. Almazöldben. De csak mert a szín nem számít.
Mindenben isteni volt, elfértem benne az összes cuccommal öt hétre, a 11-13 kilót az utazás végére úgy vettem a hátamra, mintha tollpihe lenne. Tökéletes társ volt.

Sátor
Zoli kölcsönsátrával annyira összebarátkoztunk az öt hét alatt, hogy nevet adtam neki. A legjobb barátom volt odakint. Kibírta a négy teljes napon át megállás nélkül szakadó eső, meg a ponyvát cibáló északi szél rohamait. Szó nélkül tűrte továbbá az én nyafogásaimat és hangulatingadozásaimat is. Cserébe szebbnél gyönyörűbb helyeken táboroztam vele és megmutattam neki a Lofoten-szigetek lélegzetelállítóságait. Egy személynek csomagokkal bálteremnyi tágasságú, két főnek mondjuk szorosan össze kell bújnia benne (de ez sem feltétlen hátrány). Viszont mindössze két kiló, és a sok remek tulajdonsága között talán ez a legnagyobb szexepilje. Egy Vango Banshee 200-ról van szó.

Hálózsák
A hálózsák kölcsönzésért Barnának jár a nagyköszi, szintén hibátlan választás volt. A Lafuma Warm’n’Light 800-nak az egyetlen baja az, hogy már nem kapható. Egyébként zseniális. Olyan apróra összehókuszpókuszolható, hogy nagyítóval kell keresni a hátizsák aljában, libapehellyel van töltve, 6 fokos hőmérsékletig komfortos, de úgy -15-ig alhat benne, akinek épp nincs jobb dolga.
Mondjuk én elb…..énáztam az elején, mert első éjszaka annyira hideg volt, hogy három zokniban, két nadrágban és vagy öt réteg pólóban és pulcsiban próbáltam aludni, minél mélyebbre bújva a hálózsákba, minekutána felvilágosítottak, hogy ezt mondjuk elég szarul csináltam. Pehelyhálózsákban ugyanis minél kevesebb ruhában kell aludni, hogy legyen esélye szegénynek a testhőtől felmelegedni. A következő éjjel tehát összeszorítottam a fogam és minimálpizsiben bújtam bele, a pulcsikkal pedig biztos, ami biztos, betakartam magam kívülről. Hibátlanul működött.

Derékalj
Önfelfújós matracot Gergőtől kaptam kölcsön az útra, és én, aki a polifoamok világában nőttem fel, egyszer azt találtam mondani, ez a cucc a század legnagyobb felfedezése. Az hagyján, hogy picire összetekerhető és gyakorlatilag a mérleg nyelve nem hajlandó megmoccanni, ha rátesszük, de nomád körülményekhez képest végtelenül kényelmes, és ami a legfontosabb: remekül izolál, vagyis vigyorogva alszol a négyfokos földön is rajta. Nekem egy 160 centis Vango Trek 3 compact-hoz volt szerencsém, de a lábam lelógott róla és mindig fázott, ezért most, hogy vettem sajátot, én végül egy Vango Aero 3 Standard matracot választottam, 185 centis hosszban.

Bakancs
Erről csak röviden, mert olyan hosszan lehetne, hogy meghaladja a poszt terjedelmét. Egy tizenéves Merrell bakancsban tettem meg minden kilométert Lofotenen (meg itt-ott egy Teva túraszandálban), számíthattam rá esőben, cuppogó mocsárban, patakparton, sziklán és fűben. Sehol egy vízhólyag, sehol egy törés. Ahogy első alkalommal sem volt, sok-sok éve. De ebben a kérdésben (is) mindenki másra esküszik. A terepfutó cipőket például indokolatlanul sokan dicsérték arrafelé, bár nekem kicsit fájt nézni, mennyire nem fogja a bokájukat a sziklás terepen.

Higi

“Meli, és… tudod, hová… úgy értem, hogyan kell… szóval mi a helyzet a wc-vel?”
Jó, hát ez egy kardinális kérdés. Olyannyira, hogy Lofotenen sokfelé lehetett látni egy tízparancsolatszerű rövid leírást arról, hogyan is kell viselkedni a természetben, a klasszikus “ne-hagyj-nyomot” elvet követve. Ennek része egy cuki bejegyzés arról, hogyan áss gödröt és kakálj bele, majd fedd be levelekkel. És hát így. Ez a helyzet a wc-vel. Megjegyzem, sokkal természetesebb, mint amit mi a nyugati civilizációban művelünk trónolás címszó alatt, hogy aztán az aranyérkenőcsér’ rohangáljunk a gyógyszertárba.
A fürdőszoba hiányáról csak annyit, hogy bár nem tartom magam királylánynak és személy szerint én eszetlenül imádtam patakokban, tavakban és forrásvizekben megtisztulni (igen, bitang hideg volt mindegyik), az első tisztességes zuhanyzásom egy hét után egy kempingben, forró vízzel, már-már kéjesen erotikus élmény volt. Norvég koronát nem sajnálva nyolc teljes percig folyattam magamra a forró vizet és töredelmesen bevallom, hogy aznap órákon keresztül csak erről álmodoztam. Hamar felértékelődnek természetesnek vett dolgok, amikor megszűnnek természetesnek lenni.
Mosás témájában szintén a patak meg a tó játszik leginkább, és kivételes szerencse, hogy ezekből csilliárdnyi van Észak-Norvégiában, ugyanis ha túrázol, a zoknid hamar időzített biológiai fegyverré válik… Aztán a száradás egy másik kérdés egy olyan helyen, ahol többet esik, mint amennyit nem. De az élet úgyis mindig megoldja valahogy.

(Ez volt az egyik legtökéletesebb látványzuhannyal kombinált fürdőkádam a Lofoten-szigeteken.)

Onlányság
Az elektromos áram is igen fontos lesz, amikor hirtelen nincs. Akkor is, ha nem sok kütyüt viszel magaddal, mert nálam mindössze egy telefon és egy e-book olvasó volt, ja meg Anyukám kis kompakt fényképezőgépe (de ez utóbbiról fotósként kizárólag egy pszichológus kanapéja alatt szűkölve szeretnék beszélni…).
Viszont egy sor felesleges online kutakodástól megkímélhettem volna magam az utazás előtt. Amikor a technika a rendelkezésedre áll, azt hiszed, mindent keresőkből kell megoldanod, lehetőleg jó előre. Gyűjtöttem én túraadatbázist, kemping- és vadkempingadatbázist, tagja lettem stoppolós csoportnak, olvastam szupermarketek közelében kukázásról, és úgy általában minden lehetséges infót próbáltam előre begyűjteni, mindent előre az internetről lejátszani.
Visszafogott drámaiság van csak a tanulságban: természetesen ez tökhülyeség. Ezeket a dolgokat nem online kell megoldani, hanem a való életben, és amikor ott vagy, amikor benne vagy egy helyzetben, úgyis tudni fogod, mit kell tenni.
A felfedezés pedig éppen a legszebb része a dolognak.

(Folytatása következik.)

Comments

You may also like

error: Content is protected !!