PRIVÁT FADO EST
(Hallgasd a zenét a bejegyzés olvasása közben.)
Mennyire sűrűn fordul elő veled, hogy hívsz egy szakit az elromlott bojlerhez és kisvártatva privát előadóesten találod magad? Hát, velem se. De most megtörtént. Elmesélem.
Szóval utolsó napjaimat töltöm (brühü) a portugál vendégházban, ahol önkénteskedtem az elmúlt hónapban, az univerzum pedig gondoskodik róla, hogy még véletlenül se unatkozzak a véghajrában sem. Murphy barátunk szerint ami elromolhat, az el is romlik, és tudván tudja ezt a bojler a házban, mert egyszer csak fogja magát és elkezd nem működni.
Már az is egy bejegyzést megérne, milyen hosszadalmas módon sikerül tegnap estére időpontot egyeztetni egy szerelővel, aki ráadásul a szomszédok cimborája, tehát még kéznél is lenne, elméletileg. Csakhogy ez itt Portugália. Már az is apróbb csoda, hogy az illető megjelent tegnap este, igaz, az ajtón már nem jutott be. Legszebb portugáljával igyekezett elmagyarázni nekünk, hogy most nem tud bejönni megnézni a bojlert. Életkémnek fontosabb dolga akadt: a szomszéddal kellett bandázni, hát a munkára sajnos nem maradt idő.
Sebaj, ugyan már, ki akar meleg vízben fürödni, az úgyis az ördög találmánya, kivárjuk. El is érkezik a mai nap, és a délután öt óra. El is múlik. Meg a hat is. Őszintén szólva, nekünk sem jut eszünkbe, hogy megbeszélt randink van. Annál inkább meglepődünk hétkor, mikor bekopog a szerelő. Épp a tűzhely fölött görnyedve próbálok rávenni némi tengeri herkentyűt, hogy hajlandóak legyenek a tányérunkon végezni, amikor át kell adnom a helyem a szakinak. Keveset értek a bojlerszereléshez, pláne, ha portugálul magyaráznak közben, de azért igyekszem értelmesen nézni és barátságosan bólogatni. Hamar feladom viszont és inkább bensőséges viszonyt alakítok ki az immár tányéron heverő herkentyűkkel. De csak azért, hogy a harmadik falatnál szakítsam meg a vacsit és rontsak be lélekszakadva a konyhába, ahonnan fura hangok szűrődnek ki.
És akkor, fogalmam sincs, hogyan, egy privát előadóest kellős közepén találom magam: a szaki kristálytiszta hangon portugál fado-t énekel, kezében szerszámok, mellette sör.
A fado, ahogy a fenti számból hallható, egyfajta portugál zene, egy keserédes életérzés, amit gyakran hallani éttermekben, bárokban, sőt, Lisszabonban kifejezetten a fado-ra épülő esteket is tartanak, számolatlanul.
A fickó zseniális. Mély átéléssel énekli a fado-t, elmerül egy olyan világban, amit csak ő érzékel. Fogalmunk sincs, miről dalol, egy szót sem értünk. De szájtátva hallgatjuk és egyszerűen nem hisszük el. Egy idő után barátunk eljátssza a női szerepet is, ettől végképp úgy érzem magam, mintha egy kamaradarabba csöppentem volna.
Miután magamhoz térek, sikerül néhány fotót készítenem, és az előadás véget ér, a sör elfogyott. Az úriember elnézést kér, hogy nem tudta megjavítani a bojlert, de természetesen megígéri, hogy holnap eljön és megcsinálja. Gyanakszunk, hogy a döntésében közrejátszik egy újabb potyasör reménye. De egyáltalán nem bánjuk.
Megkérdezem Timtől, mégis hogy a viharban találtuk magunkat egy színpad nézőterén, mire elmondja, hogy szerelés közben, valahol időben közvetlenül a sör szisszenése után (nyilván semmi összefüggés) kiderült, hogy a szerelőnk amúgy fado énekes, és azon nyomban tartott is egy kis bemutatót. Elképesztő. Ez valami olyan, ami magától értetődően történik meg ebben az országban. Annyira valószínűtlen, hogy emiatt tökéletesen valószínűvé válik.
A bojler ugyan még mindig rossz, de kit érdekel, amikor egy ilyen privát fado előadást volt szerencsénk meghallgatni. A lehető legváratlanabb embertől.
