Kezdjetek el élni! – A Lofoten-sztori befejező része

(Ezúttal a bejegyzés végén találod a zenét, nem véletlenül. Ez most nem aláfestő zene, oda kell figyelni rá. Nagyon is.)

Ez a sorozat ötödik, befejező része. Az eddigieket itt tudod elolvasni: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész.

Négy hét sátrazás után reggeli üzenet a barátnőmnek: “Szia Beu, még ágyban vagyok… vagyis… ágy?!… haha, az mi??”

Annyi mese van még… oly sokáig folyna ki a számon, vég nélkül csak mondanám, mondanám… De a bejegyzések terjedelme véges, ahogy az emlékek is fakulnak, hiába a jegyzetek.
És új kaland indul, megint kicsit más, mint az eddigiek, ki tudja, mit hoz. Most egy „csak oda” jegyem van. Ugrás az ismeretlenbe. Újra.
Így hát lezárom a Lofoten-sztorit, néhány gondolattal, melyeket útravalónak becsomagolok neked, nem foglal sok helyet, felviheted kézipoggyászban, ha legközelebb útnak indulsz.

Gondolatok egy öt hetes Észak-Norvég nomád sátorozás és túrázás margójára

1. Mindenki, akivel összemosolygunk egy hegyi túrán, ugyanazt érzi, ugyanúgy ért mindent. Ugyanúgy ég a combizmunk, ugyanúgy kapkodjuk a levegőt. Ugyanazon az érzésen osztozunk, ugyanazt az isteni szépséget látjuk. Van egy közös titkos nyelvünk és csak mosolygunk, mert nem kellenek a szavak.
2. Mikor felérsz egy hegy tetejére, egyszerre vagy tökéletesen üres és mindennél teljesebb. Minden negatív gondolat kiürül a fejedből és csak az adott pillanatra figyelsz: csak te vagy és a végtelen. Valami magasztos és isteni van ebben, valami megérkezés-élmény, valami egyesülés a végtelennel. Megbékélsz bármivel.
3. Mikor nincsenek, megtanulod értékelni a banálisan apró dolgokat, úgy is mint meleg zuhany, egyszerű paradicsomos spagetti, elektromos áram, víz, napsütés, kávé, tiszta ruha, mások társasága.
4. Nem kell túl sokat tervezni, a felfedezés az utazás legfincsibb része.
5. Néha el kell veszni, hogy magadra találj.
   
6. Hogy igazán megérts másokat, kell, fel kell próbálnod az ő cipőjüket. Stoppost csak az vesz fel, aki maga is stoppolt már.
7. A mumusokkal való leszámolás legfrappánsabb módja, ha szembenézel velük. Lef.sod a bokádat a gondolatra is, de ez épp annak a jele, hogy arrafelé kell elindulnod, hogy jobb legyen.
8. Teljesen biztos, hogy valaki épp akkor ér fel a hegy tetejére, ahol ülsz, amikor csukott szemmel, a pillanatot átélve, fülhallgatóból üvöltő zene miatt süketen hangosan énekelsz, mert azt hiszed, egyedül vagy.
9. A boldogsághoz nem kell sok, sőt. Alszol, eszel, túrázol, tóban fürdesz, elfáradsz, megéhezel. Ismétled. Vigyorogsz. Nem mondom, hogy minden pillanatot így kellene megélni, de időről-időre mindenkinek szüksége lenne erre.
10. Ha valami jó, túl gyorsan megy az idő. Oda kell figyelni minden pillanatra, meg kell állni néha, csak úgy örülni a semminek.
11. Minden kialakul, ha hagyod az életet történni. Aggódni felesleges.

Ebben az öt hétben megtanultam:

• meglátni mindenben és élvezni a szépet
• boldogulni egyedül, nőként minden helyzetben, védőháló (értsd: erős férfi társ) nélkül
• hogy a kevesebb több, és egy kis hátizsáknyi cuccal egy sátorban simán lehet úgy élni öt hétig, hogy semmi sem hiányzik
• hogy minden akkor és úgy történik, ahogy kell
• megtanultam rábízni magam az életre és hagyni, hogy az ösztöneim vezessenek
• elengedni a mindennapokat és egyesülni a pillanattal
• tervek nélkül élvezni, amit az élet dob
• értékelni minden találkozást és beszélgetést, odafigyelni másokra
• türelemmel várni, hogy egy rossz helyzet jobb legyen
• megérteni, hogy mindennek ideje van
• megérteni, hogy a “lehet öt hétig nyár, jaj-csak-az-eső-ne-essen” vágyálomnál sokkal jobb, mikor idegesítően sokáig szakadó eső után végre megérzed az első napsugarakat
• megtanultam a jelenben lenni
• patakban, tóban, forrásban fürödni
• jobban bízni magamban és a döntéseimben.

Izmos lett a lábam, hasam, hátam, jobb lett az állóképességem, tartást kaptam, nem csupán fizikait.
A távolság kristálytisztán mutatott meg egyébként zavarosnak tűnő dolgokat, kíméletlenül összezúzott korábbi álmokat és újakat, jobbakat szült.
Annyi csodát éltem át és olyan intenzíven, mint máskor egy év alatt, pedig egyébként is remek életem van.
És ami a legfontosabb, azt hiszem, megtanultam kicsit élni.

Comments